A karácsony nem attól lesz meghitt, hogy kimosod a függönyöket, kiszellőzteted a főzelékszagú hétköznapokat, felsuvickolod a padlót, nagyság szerint sorba rakod a könyveket a polcon, és lökdösődsz a tömegben. Utolsó pillanatban csomagolsz, miközben „Jaj, odaég a kalács, kifut a leves, és a hajam is csapzottan lóg…” Ne tedd ezt magaddal! Futva és kapkodva csak túlélni lehet az ünnepet. A ráhangolódás az önmagunkra és másokra figyelés mély, belső munka.

Az ünnep az együttléttől lesz tökéletes, attól, hogy egymásra mosolygunk, hogy érdeklődéssel meghallgatjuk egymást, hogy türelmesen bevárjuk a lassúbbakat, hogy együtt játszunk, együtt nevetünk, és együtt emlékszünk azokra, akik most nem lehetnek velünk. Az ünnep az akol-meleg, az összetartozás, az összebújás, a megölelés, a biztonság mesebeli hangulata. Az ünnep attól igazi, hogy észrevesszük egymásban a csodát.