Az organikus „tojás segítségével fa lesz az elhunytból!



A CAPSULA MUNDI vagyis a Földkapszula ötlete Anna Citelli és Raoul Bretzel olasz tervezők fejéből pattant ki, akik célja a legkörnyezetbarátabb, zöld temetkezési forma megalkotása volt.


Az általuk megalkotott kapszulás temetkezés az urnás és a koporsós temetkezés kiváltására is alkalmas.
Maga a kapszula egy tojás alakú doboz, mely organikusan lebomlik. A kisebb dobozba hamvakat kell szórni, míg a nagyobb dobozba magzati pózban kell behelyezni a testeket.


Ezután a kapszulát mintegy magot, elültetik a földbe, majd a tetejére egy facsemetét ültetnek. A fa gyökere ez idők folyamán körülöleli a kapszulát, ami tápanyagként szolgál majd neki.
A tervezők álma szerint a temető nem szomorú hely lesz többé, hanem egy olyan nyugodt hely, ahol a családok sétálhatnak és gyönyörködhetnek a csodálatos fákban, ahol az emberek összegyűlhetnek és közösen gondozhatják a fákat. Röviden: a temető egy szent erdővé válik.

A Capsula Mundi nem titkolt célja az volt, hogy visszaadja a természetnek azt, amit a koporsós temetéssel elvettünk tőle. Egy fa 10-40 évig nő, majd kivágják és koporsót készítenek belőle, így viszont a hamvak táplálnák a fákat.
A Földkapszulák külföldön már több országban kaphatóak, ahol a zöld temetés engedélyezett.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!