Bármelyikünkkel megtörténhet ha nem figyelünk rá!



Ez az édesanya kénytelen parókát viselni, nem kedvtelésből, hanem egy szörnyű baleset miatt, ami csúnya heget hagyott a fejbőrén. A négygyerekes anyuka még most is megborzongva idézi fel a 2016 októberében történteket, amikor a hosszú haját másodpercek töredéke alatt csípte be a gépjárműje ékszíja.

Mivel műszaki meghibásodást észlelt az autójánál, Alon Abare úgy gondolta, vet egy pillantást a motorra. Felnyitotta a motorház tetejét, és akaratlanul is túl közel hajolt a működés alatt lévő alkatrészekre. Az óvatlansága majdnem az életébe került: a szíj fogva tartotta őt, akár egy satu. Azok a percek egy örökkévalóságnak tűntek a nő számára. Kiáltott segítség után, végül a gyerekei mentették meg őt. A fia azonnal leállította a gépjármű motorját, míg a kislánya egy olló után szaladt, hogy kiszabadíthassa az édesanyját az ékszíj fogságából.

Alon sérüléseit egy New York-i plasztikai sebészeten látták el. A beavatkozások lényege az volt, hogy amin annyira gyógyul a fejbőr, a nő hajbeültetést kaphasson. A baleset nyomai viszont nagyon lassan regenerálódnak, addig is, Alon kénytelen paróka alá rejtegetni azokat.

„Egyedül is fel tudom tenni a parókát, és úgy tudok kilépni az ajtón, mintha mi se történt volna. Meg tudom játszani azt is, hogy minden a régi, mentálisan viszont nem épp ilyen egyszerű.” – vallja be a könnyeivel küszködve Alon.

Az édesanya esetéből tanulva, az Inside Edition egy kísérletet kezdeményezett, hogy mindenkinek megmutassa, milyen könnyen megtörténhet a baj. Egy bábut használtak tesztalanyként, aminek a haját másodpercek alatt szakította le az ékszíj a fejéről.

A hosszú hajú nőkre nem pusztán az autójuk jelent potenciális veszélyt, hanem gyakorlatilag bármi, amire a tincseik felcsavarodhatnak vagy felakadhatnak.

„A legfontosabb, hogy ilyenkor mindig kösd hátra a hajad. Ha csak be akarsz kukkintani a motorházba, vagy hozzápiszkálnál valamelyik alkatrészhez, az autó motorját előbb állítsd le!” – óvva intenek most már a szakértők is, a további baleseteket megakadályozandó.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!