Jóbarátja állítja, ez okozta halálát!



Megrázó részletekkel állt elő Szécsi Pál haláláról az énekes egykori jóbarátja, Poór Péter. Poór és Szécsi Pál az 1967-es Táncdalfesztiválon ismerkedtek meg és lettek jóbarátok, és az énekes most azt állítja, a közkeletű vélekedéssel szemben nem igaz, hogy Szécsi Pál Domján Edit elvesztése miatt dobta el magától az életét. Poór úgy véli, Szécsi Pál halála inkább baleset volt, amit az ital okozott.

'Annyiból benne volt a levegőben, hogy Pali már többször kísérelt meg öngyilkosságot, nem mintha lett volna valami világfájdalma. Nem azért csinálta! Rá így hatott az ital. Ha néha ivott egy kicsit, az rá úgy hatott, hogy szörnyen bánatos lett. Amikor teljesen kijózanodott, akkor azt monda: „Mi a fenét akartam? Miért akartam öngyilkos lenni? Nincs nekem semmi bajom! A világon a legszerencsésebb ember vagyok”. Nem vetette meg a piát, de hozzá kell tennem, hogy Pali nem volt iszákos ember. Ritkán ivott, de akkor nem tudta abbahagyni. Fél évben egyszer berúgott, de akkor úgy, hogy öngyilkos akart lenni. Ilyen rossz hatással volt rá az ital. Pedig aki ismerte, az tudta, vidám, jó humorú ember volt' – mondta a Borsnak Poór Péter, aki biztos benne, hogy a végzetes nap sem gondolta komolyan a tettét a 30 éves korában elhunyt sztár.

Értékeld a munkánkat, ha tetszett oszd meg!